{month}
{day}

Interjú Szíver Krisztinával, a FODISZ Zala megyei koordinátorával

A FODISZ szervezésében megvalósult Országos Terematlétika Döntőn Szíver Krisztinával, a FODISZ Zala megyei koordinátorával készítettünk interjút a sportszervezéssel kapcsolatban.


Hány versenyzővel érkeztetek Budapestre, a Terematlétika Döntőre?


"Az országos versenyt egy megyei (válogató) rendezvényünk előzte meg. Szentgrótról egy kislány jutott be, Keszthelyről három tanuló, Zalaegerszegről pedig négy tanuló. Így képviseljük nyolc fővel Zala megye csapatát."


Hogyan zajlott a felkészülés Zala megyében?

"Szeptemberben, amikor engem és a kollégáimat megláttak a gyerekek, rögtön kérdezték, hogy mikor megyünk versenyre, ezért nagy lelkesedéssel álltunk neki a felkészülésnek. A felszereléseiket már a tanév elején behozták a gyerekek, elkészült kisebb-nagyobb felújításokkal a tornatermünk is, így minden adott volt a gyakorláshoz. Hétről-hétre szakkör keretén belül készültünk a rendezvényre 30 méteres futással, távolugrással, kislabda hajítással, medicinlabda dobással.

Ütköztetek nehézségekbe a szervezés során?


"Hoztak egy rendeletet, ami sajnos azt eredményezi, hogy kevesebb támogatást kapnunk az utazásokra. A tankerületek az utazási költséget kevésbé finanszírozzák, ezért a kollégák vállalták, hogy saját költségre is szívesen elhozzák a gyerekeket, így sikerült megszerveznünk a megyei rendezvényt. A Covid előtti években kétszer is Zala megye csapata lett összetettben az országos bajnok, úgyhogy (nevetve meséli) rájuk helyeztem a súlyt, hogy ez a színvonal, ezt várom el. Szorítunk nekik!"


Milyenek a mindennapok Zala megyében a sport szempontjából?


"Az iskolákon belül szervezünk versenyeket 0 költséggel, ahol mi (testnevelő tanárok) vagyunk ott és a gyerekek, így ők első sorban egymás között versenyeznek. Valamint környező városok iskoláit szólítjuk meg, ezért nincs különösebb szervezői vagy utazói költség. Sikerült megrendeznünk a nagyobb korosztálynak is az atlétika versenyt, ők is várják, hogy mehessenek a kiterjesztett versenyekre. A célunk, hogy élményszerűvé tegyük a gyerekek számára ezt az időszakot."


Van igény a sportolásra a diákok körében?


"Igen! Szinte minden nap szeretnék, ha lenne valamilyen szakkör, és tudnának mozogni. Főleg a fiatalabb korosztály lelkes, örömmel jönnek a rendezvényeinkre. Különböző apró ajándékokkal, újításokkal várjuk őket."


A teljes interjú ide kattintva tekinthető meg.