{month}
{day}

Angyal Erika emlékverseny

Pattogós Program

Három éve, hogy Angyal Erika nincs közöttünk, de népi igazság, hogy akit szerettek, azt soha nem felejtik el. Harmadik alkalommal került megrendezésre a Hársfa SC elhunyt elnök asszonyának emlékére, az Angyal Erika Úszó emlékverseny, integráltan, minden fogyatékossági ág részvételével. 


Megint meg kellett küzdenünk az időponttal, hiszen a szokásnak híven, hiába írjuk ki előre a versenyt, ismét sikerült többeknek rászervezni. Nem adjuk fel, hiszen a résztvevők szeretik, s egyre nagyobb létszámban jelentkeznek. 


Igyekszünk olyan időpontot meghatározni, hogy senki ne maradjon ki a részvétel lehetőségéből. Minden úszásnemben, plusz csapatban indulhattak a versenyzők 25, vagy 50 méteres távon. 


Ez a rendszer már jól bevált, minden versenyző tudásszintjének megfelelő feladatot vállal, s így sikerélménnyel, nyakába akasztott érmekkel távozik, s lelkesen már a következő eseményünkre gondol. 


75 fős nevezési létszám jelentős, különösen hogy a FŐVÁROS, FODISZ, és a NEA támogatását is élveztük.